Incentive utazás

Nincs nagyobb ajándék, mint egy életre szóló élmény!

Túl sok a munka? Elfogyott a motiváció, vagy csak szorosabb kötődést szeretnél kialakítani a munkatársak között? Az incentív, azaz ösztönző utazás egy kiváló választás. Az incentív utazás egy felejthetetlen élmény minden résztvevő számára, emellett fontos eszköze is a cégeknek, hiszen általa erősödik a csapatszellem, javulnak a személyes kapcsolatok, fokozódik a munkavállalókban a cég iránti elköteleződés. Ezek pedig elősegítik a cég hatékonyabb működését, amely hosszútávon eredményjavuláshoz vezet.

Kollégáink több évtizede szerveznek csoportos utazásokat, konferenciákat és incentív utakat cégek és intézmények számára, a kisebb csoportoktól kezdve a több száz fős utazásokig. Legnagyobb előnyünk az összeszokott, szakértői csapat sokéves tapasztalata. Minden ügyfél számára egyéni ajánlatot adunk, melynél figyelembe vesszük a cég arculatát és értékeit, illetve az egyedi kéréseket és igényeket is. A programokat a csoport létszámának, összetételének és korosztályának megfelelően alakítjuk ki. Folyamatosan képezzük magunkat, hogy mindenki számára a legmagasabb színvonalat biztosíthassuk. Meggyőződésünk, hogy egy jól megszervezett utazás és a nem mindennapi programok olyan élményt nyújtanak a résztvevőknek, melyre örökre emlékezni fognak.

Szakmai programok, konferenciák, csapatépítő játékok, kultúra, gasztronómia és adrenalin, ezeket mind magába foglalhatja az incentív utazás. Kevés ilyen összetett és maradandó élmény van, amit kollégáinkkal oszthatunk meg. Úgy érzed nektek is erre van szükségetek?

Lépj velünk kapcsolatba!

Lépj velünk kapcsolatba

Itaka Hungary Utazási Iroda Kft

Department of Groups, Conferences and Incentive

H-1056 Budapest, Váci utca 78-80. félemelet 1. 

Te: +36 1 700 3390

[email protected]

@2024, Itaka Utazási Iroda